A lakás otthon, nem szálloda!

2024. Szeptemberben Terézváros döntött: kitiltották a kerületből a rövidtávú lakáskiadásra használt lakásokat, azaz az AirBnB-t!

A Szikrával azért álltunk Soproni Tamás népszavazása mellé, mert hiszünk abban, hogy a lakásoknak nem szállodákként, hanem valódi otthonokként kell működniük. Azért beszélgettünk órákat a terézvárosiakkal kánikulában vagy éppen zuhogó esőben, azért mentünk el 3000 helyi lakásba, mert hiszünk abban, hogy egy kerületben nem lehetnek nagyobb arányban a rövidtávon kiadott lakások, mint az éppen egyetemre készülő diákoknak és bajbajutottaknak fenntartott otthonok. Hiszünk abban, hogy a lakóközösségeket nem szabad szétforgácsolni - jogunk van olyan házakban élni, ahol ismerjük egymást, ahol számíthatunk egymásra!

Szikra aktivisták pultozás közben

A Szikra már 2020-ban is kiállt az AirBnb-k ellen, azóta pedig számtalanszor vettünk részt kilakoltatásokon, ahol testünkkel akadályoztuk meg, hogy kiszolgáltatott családokat utcára tegyenek. Ezen kívül megszerveztük Magyarország első tüntetését is a végrehajtói maffia ellen. Mert mindenkit megillet a méltó lakhatás!

Nagyon örülünk, hogy szerepünk volt a terézvárosi változásban és bízunk benne, hogy több kerület is elkezd foglalkozni az AirBnB-k ügyével!

Ha szeretnél többet megtudni az akcióról vagy érdekel, hogy mi mivel járultunk hozzá a szavazás sikerességéhez, az alábbi linken megtekintheted a velünk készült interjút a Partizán műsorában.

Csatlakozz hozzánk!

Szolidáris és igazságos Magyarországra vágysz? Jelentkezz!
Bővebben

Támogass minket!

Segítsd a munkánkat akár egyszeri, akár rendszeres támogatással!
Bővebben

Maradjunk kapcsolatban!

Iratkozz fel a hírlevelünkre, vagy kövess minket a közösségi médiában!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!