Szikra Beavató képzés

Nagyon örülünk, hogy jelentkeztél a Beavatóra!

Ahogy olvashattad, a Beavató két alkalomból áll. Mindkét alkalomhoz egy-egy szöveget kell elolvasnod, amelyet megtalálsz a lentebbi linkekre kattintva. A szövegek egy közös, a többi csoporttag által is látható fájlban vannak, tehát ha bármi kérdésed, kommented, megjegyzésed van, akkor azt nyugodtan írd “Megjegyzés” formában az adott szövegrészhez! Ezek segítségünkre lesznek abban a beszélgetés során, hogy megtaláljuk a szervezeti-történeti-stratégiai szürke zónákat.

I. Alkalom - Szikra történet és politikai stratégia

Az első alkalmon a Szikra megalakulásával fogunk kezdeni: megpróbáljuk a szervezetet - és benne saját magunkat - elhelyezni és értelmezni a magyar társadalom- és politikatörténetben. A rendszerváltás utáni (radikális) baloldal kísérleteit elemezve próbáljuk megérteni a baloldali politikai cselekvés zsákutcáit, illetve lehetséges kitörési pontokat.

Ehhez segítségül lesz egy szöveg, amely a Szikra alapítóinak különféle publicisztikáiból, külső- és belső viták anyagaiból, gondolatfoszlányaiból lett összeállítva egy egységes tananyaggá.

Szikra GyIK Beavató Képzések számára

II. Demokratikusan strukturált hierarchia

A Beavató második alkalmán a Szikra szervezeti felépítésével kapcsolatos megfontolásokat szeretnénk átadni. Fontos, hogy szó essen a jól szervezett struktúra előnyeiről és arról, hogy mivel jár a formalizált működés az alkalomhoz kapcsolódó szöveg alapján, amely “A strukturálatlanság zsarnoksága” címet viseli, szerzője pedig Jo Freeman, amerikai feminista mozgalmár. Kérdés, hogy a ‘70-es évek nőjogi mozgalmaival világosan párhuzamba állítható-e a mai magyar újbalos szubkultúra szervezettség-ellenessége. A korábbi példán megmutatható, hogy az egységes és sikeres cselekvés eszköze lehet a közösségileg elfogadott és demokratikusan alakított struktúrák működtetése.

Az alkalom fontos része még, hogy átbeszéljük, hogy egyénként milyen szervezeti és közösségi normák vonatkoznak ránk annak érdekében, hogy a szervezeten belül biztosítva legyen mindenki számára a biztonságos és felszabadító fejlődés lehetősége.

Jo Freeman: A Strukturálatlanság Zsarnoksága